Wicthory Kryss második napja ismét a Roxfortban unta magát. Hiába tûnt vidám lánynak, valahol belül több kalandra vágyott. Éppen az egyik ablakban ült -lábait is felpakolta- és nézte a mellé telepedõ Lily karcsú és szép alakját.

- Na mi van Wicthory? Lehangoltnak látszol - szólalt meg a griffendéles lány. Wick elhúzta a száját.

- Semmi, ez az, hogy semmi...

- Jajj istenem Wicthory Kryss, olyan hülyeségeket találsz ki. Mi az, hogy semmi? Hol vannak a barátaid? Hol a sok tanulnivaló, az ökörködés? - Wick lemondóan megrázta a fejét:

- Hozzájuk már túl komoly vagyok. Azaz... más... Hidegen hagy az aranyvérük.

- Ezért is barátkozol velem... Nem igaz? - nevette el magát Lily. A lányból áradt a tiszta szeretet és vidámság, Wick pedig nem tudott nem elmosolyodni e csodás látványtól.

- Jajj, úgy örülök, hogy megismertelek! - sóhajtott - És örülök, hogy bízol bennem annak ellenére, mennyit piszkáltalak.

- Potter és Black rosszabb nálad - legyintett Lily. - Mit szólnál, ha kimennénk a parkba?

- Jaj, hát egész nap ott vagyok. Na mindegy, azért menjünk... - leugrottak a párkányról, s egymás mellett, egészen lassan botorkáltak a bejáraticsarnok felé. A csendet Wick törte meg:

- Képzeld, mit láttam tegnap este... - és tövirõl hegyire elmesélte a Piton-Black-Potter-Madam Pomfrey jeleneteket. Lily a végén csak annyit mondott:

- Én már rég tudom, hogy Remus vérfarkas - Wick nemigen értette, amit a lány mond, de miután részletes beszámolót kért, megkapta, és utána egy eskütétel kéréssel, hogy senkinek ne mondja el.

*******

Paige kinézett az ablakon. A táj derûs volt, ellentétben a hangulatával. A szülei a Roxfortba íratták át, amikor elköltöztek Nottingham-bõl. Sehol sem talált barátokra, ezért is volt magántanárja. Emellett még szép csendben tûrte is, hogy a rokonsága mindenféle gúnynevekkel illesse, mint pl. "könyvmoly, gizdalábú, szorgalmacska, mucika" amit kifejezetten rühellt, de másokat nem zavart. A fiáker begördült a kovácsoltvas kapun, és lassan megállt. Paige egy mozdulattal felcsapta az ajtót, és holmistól az ajtó felé vonszolta magát. A parkban diákok lézengtek, és vigyorogva nézték a küszködõ lányt, aki a testsúlya háromszorosát készült elvonszolni.

- Na ebbõl elegem van! - vágta le a lány a bõröndjét, ami a lábára esett, és egy fájdalmas kiáltással megfûszerezte. - Locomotor bõrönd! - préselte ki a szavakat, és elbotladozott a bejáratig, ahol már várta Dumbledore:

- Üdvözlöm, McGowan kisasszony a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskolában! Ha megengedné, a csomagját hagyja itt, majd felviszik a hálóba, amint beosztottuk egy házba - üdvözölte Dumbledore, és bekíréste egy terembe a nyöszörgõ - megszeppent Paige-t. A teremben csak egy rozoga szék, egy szakadt süveg és McGalagony professzor várta:

- Jónapot! kérem, most beosztanánk egy házba. Csak a fejére teszem a Teszlek Süveget - magyarázott McGalagony, és lenyomta Paige-t a székre. A fejére került a süveg, és hallgathatta a süveg beszédét, ahogy eldönti a sorsát. Végül a Mardekárba került, és aggódva megkérdezte:

- Hol találom a klubhelységet és mi a jelszó? - kérdezte higgadtan.

- A prefektust keresse meg, majd mindent elmagyaráz magának - felelte McGalagony, és kiküldték a bamba lányt a szobából. Kiment a parkba, és érezte magán mások tekintetét, és látta az elfojtott vigyorokat. Leült egy bokor tövébe, és elgondolkodva bámulta a fûben mászkáló hangyákat. Néha a Tiltott Rengetegre pillantott, és gyorsan leemelte a szemét róla. Most mélyen elgondolkodott a dolgokon: Miért került a Mardekárba? Mert agyafúrt? Mert állítólag aranyvérû? Dehogyis!

Felállt a helyérõl, és arrébbment két bokorral. Tovább gondolkodott, és közben a bogarakat nézegette, és pár levelet kiszedett a hajából.

Paige az álomkórnak nevezett dologgal kelt fel. Arra persze nem emlékezett, hogy sikerült bejutnia a hálóba, de valószínűleg valaki bevitte odáig, különben még mindig a kastélyban dekkolna. Kidugta a lábujját a takaró alól, és megállapította, hogy szokatlanul hideg van. Lerántotta a paplant, és amilyen gyorsan csak tudott, átöltözött, és ha valaki látta volna, dilisnek nézte volna, hogy a testhőmérsékleténél alacsonyabb hőmérsékletű ruhákat tűz fölött melegíti, és csak azután veszi fel. Összepakolta a táskáját, és elindult a nagyterembe. Leült egy üres helyre az asztal végében, gyorsan megreggelizett, és gyorsan elindult a sötét varázslatok kivédése terem felé. Csak onnan tudta, hogy merre van a terem, hogy informácikóat gyűjtött a mellette elmenőktől. Feltrappolt a lépcsőn, a folyosón elindult, és miután még megmászott "pár" lépcsőt, és elkeveredett "pár" folyosón, megérkezett a terem elé, és benyitott. Kb. még 5 perc lehetett az óra kezdésig, és keresett magának egy helyet ott, ahol nem feltűnő, de jól látszik, ha jelentkezik. A többi mardekáros a hátsó sorokban ült, és mint a véres rongyra, úgy néztek rá, amikor leült középtájon. Unottan kibámult az ablakon, és a messzeségbe nézett. Ha csak visszagondolt rá, milyen egyszerű volt magántanárnál, és most milyen nehéz beilleszkedni egy bentlakásos iskolába, a hideg kirázta. Az zökkentette ki a gondolkodásából, hogy a székek egyszerre csikordultak meg, jelezve, hogy a tanár bejött. A tábla felé fordult, és most már az órára figyelt, nem a napfény játszadozó sugaraira.

*******

Hil a szoksáso helyén, Lucius mellett ült az átváltoztatástan órán. Lucius megpróbált figyelni, de tekintete el-eltévedt Pethra Parkinson formásnak nem modnható sziluettjére. Hil letépett egy papírdarabot, és ezt íta rá:

- " Tetszik?"- meglepetésére a fiú válaszolt.

- " Ki?"

- " Parkinson..."

- " Hülye vagy? :)" - Hil szíve sebesen kezdett verni,

- " Akkor ki tetszik?"

- " Senki... Még nem találtam megfelelő lányt... Habár..."

- " Igen?:)"

- " Szőkésbarna haj, zöld szem, jó alak, kedvesség és szépség... Ezek úgy bejönnek..."

- " HÉ! Ugye nem rám célzol? Barnásszőke vagyok, zöld a szemem, de se jó alakom nincs, se szép nem vagyok..."

- " Ébredj fel! :)"

- " Nem felébredek, megnyugszom, Malfoy..."

- " Te érted?"

- " Igen...Nem olyan nehéz..."

- " Én nem értem... Elmagyaráznád nekem?"

- " Rendben... Mikor- hol, milyen gyakran..."

- " Heti 1 korrepetáció á la Knowles jól hangzik... este 11 szükség szobája, MA."

- " Oké, de leszögezem, hogy ha kviddicsmeccs van, nincs korrep..."

- " Én is játszom... Fogó vagyok..."

- Miss Knowles! Mr. Malfoy! Kérem azt a levelet!- McGalagony szigorúan vette el a levelet a pártól, majd pálcájának fényével elégette.- Mínusz 5 pont a Mardekártól és a Griffendéltől.

*******

Cady este vidáman sétálgatott a hetedik emeleti folyosón. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha a népszerűségi indexe rögtön felmenne százra, és mindenki neki könyörögne, hogy barátkozzon vele. A lány finoman elmosolyodott, s behunyta szemét, abban a tudatban élve, hogy úgyis mindenki a hálókörletben van. Tévedett.

- Rose, figyelj már! - morogta idegesen valaki. Cady kinyitotta a szemét, s meglepetten tapasztalta, hogy Hilary és Lucius Malfoy ott álnak a folyosón a fal mellett.

- Hát ti meg mit csináltok? - kérdezte döbbenten Hil világosbarna haját nézve.

- Semmit. - motyogta Hil.

- Menjél már! - sziszegte Malfoy. - Ne üsd bele az orrodat!

- El fognak kapni! - csattant fel Cady.

- Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje. - vonta fel a szemöldökét Hil. - Nyugi. Nem kapnak el..

- Istenem, tűnjél már innen! - kiáltotta ingerülten Malfoy.

- Csak utánok. - fonta össze karját Cady, teljesen elvesztve kislányos modorát.

-Menj már, légyszíves! - sóhajtott Hil. - Jó, elmondom mit csinálunk. Korrepetálom Luciust átváltoztatástanból. Most boldog vagy?

- Cady csak megfordult és köszönés nélkül elfutott, számítva holnapi "gondjaira".

*******

- Kellett neked a folyosón korrepetálni, Knowles - morogta Malfoy.

- Na akkor nyomás a szükség szobája! - csattant fel Hil, majd elindult a szoba felé. Mikor benyitottak, egy kényelmes szoba fogadta őket egy kanapéval, dohányzóasztallal és kandallóval. Hil ledobta magát a kanapéra, és érezte, ahogy megsüllyed az anyag Lucius súlya alatt.

- Na hol tartottunk?- kérdezte Hil.

- A Feravertonál...

- Jaj, az a legkönnyebb varázslat!- Hil megfogta a tárgyat, ami a keze ügyébe került, egy almát.- 1, 2, 3, Feraverto!- mutatta a fiúnak, s az alma talpaspohárrá változott.

- Na és emlőssel is lehet?- kérdezte Lucius tettetett- érdeklődéssel.

- Igen - Hil előkapta macskáját a talárja belső zsebéből, és elvégezte rajta a műveletet.- Na?!

- Jól van, köszönöm szépen...

- Óh, az udvariasság nem a te oldalad...- vigyorgott Hil, majd beleharapott az almába.

- Beszélsz Rose-zal?

- Oké. Szerintem azt hiszi, hogy...

- HÁT NE HIGYJEN SEMMIT!- csattant fel a fiú, és öklével rácsapott az asztalra.

- Gondoltam...- felelte szárazon Hil.- Na jó éjt, Malfoy - felkapta a táskáját, és elfutott a griffendél klubhelysége elé. Cadyt bent találta.

- Szia Cady! Figyelj ne haragudj rám, csak iszonyat megalázó volt, hogy valaki meglátott Malfoy társaságában.

- Hagyd el, megszoktam...- mosolygott a lány.- Tetszik?

- Ööö... Nem...

- Szóval tetszik. Nem mondom el senkinek - mosolygott Cady, s meglepetésére Hil viszonozta a gesztust.

- Nagy arc vagy te, Cady Rose...- mondta Hil, majd felállt, és besétált a hálóterembe.

*******

Sötét varázslatok kivédése óra, 3. nap:

Wick már harmad napja a Roxfortban tengette unalmasnak épp nem mondható életét.

Éppen a második órára, sötét varázslatok kivédésére sietett Cintia kiséretében. Fekete haja lazán hullott kecses vállára, s az ablakokon be-be pillantó napsugarat kék ragyogással verte vissza. Szeme szürkésebb árnyalatú volt az általánosnál. Mikor sikítozó elsősök rohantak ki az egyik mellékfolyosóról, elég durván meglökte a mellette haladó szőkésbarna lányt.

- Na, mit csinálsz Wicthory? - csattant fel.

- Ne haragudj Cinty! - legyintett. Megérkeztek. Wick kicsapta a sötét varázslatok kivédése terem ajtaját, s belépett rajta. Cuccait az első padra dobálta le, éppen Lucius Malfoy mellé.

- Drága Wick, biztos ide ülsz? - kérdezte a szőke fiú, s rákacsintott - Én nem bánom!

- Most az egyszer én se, Lucius! - nevetett Wicthory, majd pillantása egy vágyakozó tekintetű lányra siklott. Vágyának tárgya pedig nem volt más, mint Lucius Malfoy.

Zöldeskék szemében féltékenység csillant. Ugyanezzel a pillantással bámult Pethra Parkinson és Grace Starry, de még Cintia Smith is. Unottan megvonta a vállát, majd leroskadt a székre, s hátra fordult a mögötte ücsörgő Lily Evanshez.

- Na mi újság, barátném? - kérdezte.

- Egyenlőre semmi... De most biztos történni fog valami. Egyébként találkoztál már az új sötét varázslatok kivédése tanárral? - ez Wicthory agyában is szöget ütött. Az ajtóra kapta tekintetét, majd visszanézett Lilyre:

- Nem tudom ki lesz az!

Sokáig így cseverésztek. Csak úgy repkedtek az üres szavak Malfoy véget nem érő sértegetésének közepedte. Végül nyílt az ajtó, és belépett rajta valaki.

- Szervusztok! - köszönt barátságos mély hangon. Harmincas éveinek végén járó, alacsony, kerek képű tanárnő volt, de sötétbarna szemei kedvesen csillogtak - A nevem Rosemary Thyn, és ebben az évben én fogom nektek tanítani a sötét varázslatok kivédését... - és jött a véget nem érő szövegelés.

- Rendesnek tűnik! - súgta hátra Wick. Malfoy elhúzta a száját:

- Csak tanítani nem tud...

- Többet se ülök melléd, kedves Lucius! - jegyezte meg Wick, majd szemtelenül nekitámaszkodott a fiúnak és alvást színlelt.

- Ennyire nem kéne szeretni! - susogta Malfoy. Még mindig jó partinak találta a szép, okos, művelt és főleg aranyvérű lányt. Emellett az iskola egyik "bálványa" volt ő, legalábbis nagyon sok rajongója akadt.

- Ne álmodozz, az nem tesz jót a hírnevednek! - morogta Wicthory.

- Ti ott, az én óráimon nincs beszélgetés! - csendült Ms.Thyn hangja. Wick ásított, majd felnézett:

- Nem én beszélgettem, tanárnő - a professzor viszont nem kívánt többet foglalkozni vele. Lassan eltelt az egész óra, s nem tanultak semmit, csak ismerkedtek az azévi tananyaggal. Főbenjáró átkok, kivédésük, működésük, előidézésük etc.

Végül megkönnyebbülten hagyta el mindenki a termet, de egy véleményen voltak: Rosemary Thynnel nem lesznek unalmas órák.

*******

Hilary éppen a nagyteremben ebédelt, mikor odalépett hozzá Ryan Wood.

- Áh, szia Ryan. Meccs?

- Mégpedig elég keményen - felelte a kviddicscsapat kapitánya.- A mardekárral holnapután.

- Ott ki a fogó?

- Az az állat Malfoy - mordult fel Ryan.

- Uh-oh. Nagyon sajnálom, de diós palacsintává verjük őket. Ott vagy Te, akkor ugye Black és Potter, én, meg...

- Na jó, tovább ne sorold, de szólj a srácoknak, hogy este edzés!- Ryan felállt, és magára hagyta a lányt. Hil hirtelen egy alakot látott közeledni.

- Áh, szervusz Malfoy.

- Helló Hilary! Hallod, meccs lesz.

- Griffendél kontra Mardekár - mondta Hil nagy komolyan.

- Ühm... Igen... Na mentem átváltoztatástan-órára...

- Arrivederchi...- intett neki a lány, majd tovább folytatta az evést. Nagyszünet végén felrohant au átváltozatástanterembe, és elfoglalta a helyét a szőke fiú mellett.

- Ma korrepetálás?

- Nem jó... Edzésem van...

- Utána?

- Jól van - vonta meg a vállát Hil amolyan "nekem-tökmindegy"-mozdulattal, de legbelül szíve repesett az örömtől. Lucius egy kis borítékot rajzolt a padra. A lány letépett egy darab papírt, és ráírta:

- " Mit akarsz?"

- " Óh, a Griffendél tüzes szépsége már levelezni sem akar?"

- " ÉN? Mint Griffendél tüzes szépsége? Jó vicc... Haha... :)"

- " Miért ne?"

- " Ezzel mit akarsz mondani?"

- " Azt, hogy szépnek tartalak."

- " Danke schön. Thank you. Köszi szépen. Merci. Más nyelven nem tudom. :)"

- " Félek a meccstől."

- " Miért?"

- " Lányokat nem verek palacsintává, de nem akarok veszteni."

- " Az nehéz lesz. :) :P"

- " Majd meglátjuk. Akkor este korrep."

- " OK." - Hil gyorsan a zsebébe süllyesztette a papírt, és szemei előtt gerlék repdestek.- "Szépnek tart. Ő engem. Szépnek tart." Hil pár centivel a föld felett lebegett, és vidáman lépkedett ki a teremből.

- Hé Sirius! James! Ma este edzés! Holnapután meccs a Mardekárral...- szólt hátra a két említettnek, majd nagy boldogságában elindult a legendás lények gondozása óra helyszíne, azaz a kifutók felé.

*******

A másnap délután Flame-et jóslástanóra helyett a könyvtárban találta. A lány előtt egy nyitott számmisztikakönyv állt, a lány pedig bőszen írta nyakatekert számításait, ami a legtöbb roxfortos diák felől akár óegyiptomi hieroglifákkal is lehettek volna a pergamenre kaparva.

A könyvtárban rajta kívül csak Madam Cvikker ücsörgött, legalábbis Flame mindössze őt látta.

- Helló, Lear - ütötte meg a fülét az a hang, amitől kinyílt a bicska a zsebében, és az összes keze ökölbe szorult.

- Helló, Black - köszönt vissza azzal a kedvvel, amivel a guillotine alá indult volna.

- Ó, látom szorgoskodunk... - Sirius leült Flame-mel szemben, és maga elé húzta a teleírt pergamenlapot.

Nem. Én szorgoskodom és te az utolsó idegszálamon táncikálsz szöges cipőben. - gondolta a lány, de válaszul csak mordult egyet.

- Itt nem 93871748 omega az eredmény, hanem 6 pí - szólalt meg hirtelen Sirius, és az egyik számításra bökött.

Flame nyúzott arccal kapott a papírja után, és a fél óra alatt, amíg kétszer újból megcsinálta, leellenőrizte és átszámolta a példát, végig ugyanaz az eredmény jött ki neki. Felnézett, hogy közölje ezt Siriussal, de az már rég nem volt ott. Flame idegessége a sírás mély szakadékának széléig táncolt, de a lány mindössze csöndben összepakolta a cókmókját, és távozott a Griffendél-torony felé.

A klubhelyiségben mindössze a kanapén ülő és fényesen mulató Siriust, Pottert, Remus Lupint és Peter Pettigrew-t találta.

- Az eredmény 93871748 omega - közölte szenvtelenül Siriussal, aki a kijelentésre elvigyorodott.

- Ha te mondod... Ne higgy mindenkinek - válaszolta a fiú.

- Ma bunkóbb vagy, Black, mint a sokévi átlagod - fintorodott el Flame, és felment a lányhálóba.

Valami egész furcsát érzett. Nem volt dühös Siriusra. Na jó, csak épp hogy, de leginkább szomorú volt.

- A francba, már magamat sem ismerem rendesen! - dühöngött félhangosan, és nagyot rúgott az ágya lábába, amivel csak annyit ért el, hogy szörnyen sajogni kezdett a nagylábujja.

*******

Wick bár nem volt oda különösen a kviddicsért, csapattagnak számított, méghozzá terelőként tisztelte meg az ellenfelet néhány gurkóval. A győzelem viszont nagyon fontos volt neki. Ha már valamit csinált, annak tökéletesnek kellett lennie. Nem hiába volt annyira maximalista, hogy néha társai idegein táncolt.

Délután volt. A sárga napsugarak arany csillogást vetettek az őszi virágok gyenge szirmaira. Még egy utolsó fény, még egy utolsó ragyogás. Wick érezte, hogy a tél már túl közel jár, hogy e nap ne legyen olyan szép, mint amilyen.

A kviddicspálya felé sétált, karján a pehelykönnyű ezüstnyillal. Hirtelen lépéseket hallott, majd mellé ért valaki.

- Csak sok sikert jöttem kivánni! - csevegett Lily.

- Oh, köszi! - mosolygott Wick - De ugye a Griffendélnek szurkolsz?

- Persze-persze, csak azt szeretném kérni, hogy találd már el néhány gurkóval Pottert meg Blacket, hátha viss.zarázódik az agyuk a helyére... - összenevettek.

- Rendben van! - érkeztek meg - Akkor köszi, és szia! - köszönt el Wick, s besétált az öltözőbe. Magáraöltötte zöld kviddicstalárját, s várta a továbbiakat.

Nem sokára a csapatkapitány, Lucius Malfoy is megérkezett. Nem mondott semmit, csak hogy mindenki érzéssel játsszon, a többi nem számít, és hogy le kell győzniük a Griffendélt.

Fél óra múlva már 14 játékos álldogállt repülésre készen a pálya közepén. A két kapitány kezet fogott, s Madam Hooh belefújt a sipjába. 14 seprű ugyanazon pillanatban kezdett emelkedni, s a csapatok szétváltak, majd elszóródtak a levegőben. Eszeveszett kűzdelem indult meg. Terelők, hajtók csatája volt ez, a két fogó: L.Malfoy és Potter a magasban körözött a fejük fölött.

Wick már erőtlenül terelte a gurkókat az ellenfél játékosai felé. A nap lassan a horizont alá hanyatlott, de a játéknak már nem nevezhető kűzdelem csak tovább folytatódott.

Wicthory hirtelen meglátott egy csillogó valamit a földhöz közel. Érezte, hogy veszteni fognak. James Potter alatta lebegett bámészkodó tekintettel. A lány gondolt egyet, és lebukott, de mire odaért volna, az arany labdácska elveszett.

"Ki is zárhattak volna!" - zengett agyában a gondolat és megfogadta, hogy soha többet nem próbál meg jótékonykodni a fogónak. Felrepült a magasba, s körzött egyet, majd erőteljesen zuhanni kezdett, hogy egy Griffendéles dobást elhárítson. Úgy sikerült, ahogy sejtette. A kvaff leesett, de még időben nyúlt utána egy mardekáros hajtó, s támadást indított a Griffendél póznái felé. Közben a meccs kommentálásába néhány szó belekerült: "Bravúros zuhanás Krysstől, s megment egy pontot a házának..." - a lány elmosolyodott

- Ha még százötvenet menthetnék... - sóhalytott, s ismét meglátta a cikeszt hasonló helyzetben mint előbb, csak most sokkal magasabban volt, a labdácska pedig közvetlenül Potter alatt volt.

- Maaaalfoooooy! - sikított bele a levegőbe, ott! - a szőke fiú felé repült, James pedig értetlenül nézett fel rá. Wick hirtelen ötlettől vezérelve ismét zuhanásba kezdett, s egy jólidőzített rántással átrepült James alatt. A következő pillanatban már érezte markában a verdeső kis aranylabdát. A tömeg felmordult, s olyan kiáltások vísszhangoztak, mint: "Csalás!" "Szabájtalanság!" "Kizárni!" - és Wick érezte, hogy ezzel a húzással hatalmas rajongótábort csábít magamellé, de mégtöbben fogják őt ezért utálni. Bukfencezett egyet a levegőben, megpördült majd Lucius mellé ért, s átnyujtotta neki a labdát.

- Te marha... - sziszegte, de egy mosoly is kirajzolódott arcán.

- Nem-neeem.. Te vagy a barom... - Lucius megölelte a hős lányt - Jajj, csajszi...

- Mit szól majd ehez Knowles? - kérdezte Wick nevetve, s rákacsintott Luciusra.

- Knowles? - játszotta az értetlent.

- Olyan féltékeny lesz, mint a... Nem is tudom... - a lány még mindig vigyorgott - Ne tagadd le, hogy örülsz!

- Hát igazából örülök, de nem tudom mit érez! - közben az ölelésből ki nem bontakozva lefelé ereszkedtek.

- Jajj, imád téged... Te marha.

*******

- A BÜDÖS FRANCBA!- Hil akkorát rúgott a kviddicsöltöző ajtójának ajtófélfájába, hogy az ügyetlenebb szúk a földre estek.

- Ne hisztizz, Knowles...- morogta Ryan.

- Wood, tudod te milyen fontos volt ez a meccs? Egyetlen kvaffot dobtam be!

- Arról nem tehetek, hogy nem edzettél rendesen...

- ÉN?!- Hil már szinte üvöltözött.

- Igen, mert egy kényes kis picsa vagy...- morogta Ryan.

- Na most aztán elég!- Hil megragadta a fiút a talárja nyakánál, és eldobta, hogy az egy jó 5 métert csúszott a sáros fűben.- Válogasd meg a szavaidat, Wood! És nem vagyok egy kényes picsa, ha az lennék, ki sem jöttem volna a meccsre...

- Jól van, jól van, bocsánat. De nekem is annyira gáz, hogy Malfoyék megvertek...

- Semmi baj haver.- vigyorodott el Hil, és bátorítóan megveregette a csúnyának nem mondható fiú vállát.

- Oké, de tudod milyen vagyok...

- Persze. Jaj, olyan gáz ez az egész... Na pá, mentem aluszkálni...- Hil lába közé vette az ezüst nyilátm és felröppent vele a griffendél klubhelység ablaka felé. Ott ledobta a cuccait, és sietett a szükség szobája elé. A fiú már várta.

- Szia - vetette oda a szőke srácnak, majd kinyitotta az ajtót.- Most mi van? Bejössz vagy nem?!

- Megyek már!- emelte fel védekezően Lucius a kezét, és követte a lányt a szokásos helységbe.

- Mit akarsz hallani?- mondta Hil nagy sóhajtások közepette.

- Öhh... Precepticus viperatus?

- Pont te kérdezed?

- Igen. Miért baj az?

- Hagyjuk... Na szóval ez egy lefegyverző átok, de sokkal több is annál. Nem csak valami Capitulatus. Öldöklő viperát lehet vele vetni az ellenségre. És az aztán meg ugye...

- Tök jó - mondta Malfoy perverz vigyorral az arcán.

- Megmutassam?

- Felőlem - Hil vett egy nagy levegőt, majd kacifántos intést hajtott végre egy pár lépéssel megcifrázva:

- Precepticus viperatus!- kiáltotta, mire egy vipera repült ki a pálcájából, egyenesen Lucius felé véve az irányt.

- Hé! Erről nem volt szó! Vedd már le rólam ezt az izét!- kiabált Malfoy, mire Hil az égre emelte a tekintetét.

- Finite Incantatem - morogta, mire a kígyó porrá vált.

- Kössz a látványos bemutatót, de azért...

- Szívesen - hajolt meg a lány.- Még valami?

- Valami mást is mutathatnál.

- Malfoy kopj le, ha csak ilyeneket tudsz...- fintorgott Hil.

- Miért?- a fiú arcán egy mosoly suhant át, ami Hil meglepetésére őszinte volt.

- Tudod mit, dögölj meg - mondta a srácnak, de a hangjából lehetett hallani, hogy nincs ínyére a dolog. Leült a fiú mellé, s arcát egyre közelítette az övéhez. Behunyta a szemét. Ajkuk alig pár miliméterre volt egymásétól, de Hil kinyitotta a szemét, és egy kicsit megrázkódott. Távolodott a fiútol, majd közeledett hozzá.

- Nem...- suttogta végül.- Ez egy korrepetálás... Ha nem akarsz többet tudni, akkor szerintem mára elég ennyi.

- Hé, még meg sem csináltam a varázslatot.

- Na akkor gyerünk...- Hil lehajtotta a fejét, hogy a fiú ne láthqassa meg kicsorduló könnyeit. Felnézett a szőke fiúra, aki felemelte a pálcáját.

- Precepticus viperatus!- mondta, mire a pálcájábl szintén kirepült egy kígyó. Hil a tenyerébe fogta, majd egy puszit nyomott a pofájára.

- Jézusom, miket nem csinálsz te...- rázta a fejét a fiú, majd eltüntette a kígyót.

- Na akkor mára ennyi. Holnap?

- Rendben.- egyszerre mentek ki, s az ajtó mögöttük kámforrá vált.

- Jó voltál - mondta Hil.

- Te se vagy éppenséggel béna.

- Uramatyám! Én olyan fájdalmasan játszottam, hogy... Áhh... A kviddics nem nekem való.

- És ha azt mondom, hogy ha mondjuk a Hugrabug ellen játszotok, nektek drukkolok?- mosolygott Lucius.

- Te ilyet nem mondasz. Utálod a griffendélt, és utálod a diákokat is. Mint minden normális mardekáros.

- Ha utálnám őket, akkor nem kérném, hogy tarts nekem korrepetálást...

- Igaz... De akkor mi van Jamesékkel?

- Hát tudod vannak a jó griffenélesek meg azok akiket utálok.

- És én hová tartozom?- mosolygott a lány.

- Szerinted?

- Jól van na... Ha azt mondod, akkor talán lehet hogy...

- Mit lehet?

- Hagyjuk... Jó éjt Lucius!- Hil integetett a fiúnak, majd kettéváltak a folyosón.

- Jó éjt Knowles.

Hil befutott a klubhelységbe, be a hálóterembe, és belesikított a párnájába.

Elmosolyodott, és bágyadtan dőlt hátra az ágyon.

*******

Wick jólesően dőlt hátra egy zöldszínű fotelben. Haját átvetette a támlán, s felnézett a menyezetre. Lassan elhalt körülötte a zsibongás.

- Kizártak minket? - kérdezte hangosan. A szék karfájára leült valaki, s elnevette magát.

- Nem, de mostantól te vagy a fogó... Legalábbis remélem Malfoy átadja neked a helyét...

- Jajj, Lady! - mosolyodott el Wick testvére láttán - Tényleg nem voltam rossz vagy ilyesmi?

- Nem... Te túl jó voltál. Terelted a gurkókat és elkaptad a cikeszt... Örülök, hogy ilyen ügyes nővérem van... - Wicthory alig emlékezett az egészből valamire, csak egy dologra emlékezett: Lucius bevallotta, hogy tetszik neki Knowles. Saját szívügyének érezte, hogy összehozza a párt, akikről lerítt hogy imádják egymást.

- Köszi kiscsaj! Remélem te majd átveszed a helyem, ha elmegyek Roxfortból, bár az még egy tanév... - ásított - Jó sokáig tartott a meccs...

- Aha! Láttad volna a griffendélesek arcát... Hm.. Potter úgy bámult rád, mintha véla lennél... Jézusom, az az arc. Tök röhely. Knowles meg olyan ideges volt, hogy kishíján ledőlt a rugásától az öltöző...

- Örülök, hogy ilyen sikert arattam! - állt fel végre Wick - Invito könyvek meg minden!

- Én megyek is aludni! - mondta Lady, felpattant és a záporozó könyvek sűrűjében eltűnt a lépcsőfeljáróban. Minden egyes pergamen az egyik asztalon landolt rendbeszedve. Wick pedig leült, és megkezdte a tanulást.

Nem sokára nyílt az ajtó, s belépett rajta egy szőke fiú.

- Lucius! - nézett fel Wick - Gyere csak!

- Nem tűröm a parancsokat, de ha ilyen szép hölggyel van dolgom... - sóhajtott a fiú - Mondjad cica!

- Cica a jó édes tudodki! - vágott sértődött arcot Wick - Na mi van Knowlessel?

- Most voltam vele a szükség szobájában... - Wicthory szörnyülködve nézett rá, a fiú pedig sejtelmesen vigyorgott - Korepetál átváltoztatástanból!

- Na azér! - fújta ki a benn felhalmozott levegőt a lány - Szóval hogy hozzalak össze a kiscsajjal? Na?

- Hát hogy őszinte legyek, fogalmam sincs... - vett fel egy félig megírt pergamenlapot Lucius, s érdektelenül olvasgatta.

- Van egy ötletem... - szólalt meg végül Wick - Én megbeszélek vele egy találkozót a szükség szobájában, te pedig elmész helyettem... Na?

- Hidegen hagy! - rántotta meg a vállát Malfoy - Na jó éjt cica! - felállt, s magárahagyta a dühös-elszánt lányt.

*******