Flame másnap reggel villámgyorsan vágódott ki az ágyából a zuhany alá. Ahogy a langyos-hűvös vízsugár végigmosta testének minden egyes négyzetcentiméterét. A lány gondolatai vissza-visszakanyarodtak Siriushoz. Egyrészt örült annak, hogy még csak semmi esetre sem szerelmes a fiúba, mindössze erős fizikai vonzalmat érez. Másrészt viszont olyan furcsán érezte magát Sirius közelében. Mintha a gondolatait védő láthatatlan fal eltűnne, s agyának egyetlen tekervénye sem maradna rejtve. És Flame, gyanakvó alkat lévén, arra gondolt, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki.

Kilépett a zuhanyfülkéből, és egy pálcamozdulattal megszárította a haját. Vörös tincsei lobogó tűznek tűntek az ablakon beömlő reggeli napgényben. A lány belebújt egyenruhájába, majd kisétált a hálóterembe. Még mindenki aludt, a falióra hét óra öt percet mutatott. Flame lassan, gondolataiba mélyedve sétált le a lépcsőn, és közben futó pillantást vetett zsebéből előásott órarendjére.

"Bűbájtan" - állt a táblázatban. A lány szája bűntudatos mosolyra húzódott. Már épp kilépni készült a portrélyukon, amikor eszébe jutott, hogy a táskáját az ágya lábánál hagyta. Kettesével szedte a lépcsőfokokat a hálóig. Az ajtót kinyitva belépett, és Hil borzas üstökével nézett szembe.

- Jó reggelt - köszöntötte a pizsamás lányt.

- ’ Reggelt - dünnyögte Hilary, és kimászott az ágyából. A fürdőbe menet még hátrafordult az ajtóból. - Te... Hol voltál tegnap este? - kérdezte.

- Az az én dolgom - felelte Flame, de a múlt éjszaka gondolatára szíve a torkába ugrott, és hevesen dörömbölt. Hil vállat vont, és betette maga után az ajtót.

A vörös lány felnyalábolta a táskáját, majd kiment a Griffendél-toronyból a folyosóra. Az csöndes volt, mint ilyenkor reggel mindig. Flame elgondolkozva hallgatta saját lépteinek visszhangját. Már a harmadik emeleten járt, amikor egy egymást átkaroló párocska jött vele szembe...

Cady és Sirius.

- Sziasztok - mosolygott a prefektuslány mindkettőjükre, és eközben sötétkék pillantását észrevétlenül Sirius acélkék szemein felejtette egy fél pillanatig.

- Szia - dünnyögte Cady, ám a fiú meg sem szólalt.

- Szép nagyot tudsz köszönni, Black. Csak be ne repedjen a fal - Flame kecses léptekkel továbbált, de érezte a tarkóján Sirius döbbent-merengő tekintetét.

**

- Csendet kérek! Csendet! Köszönöm - cincogta Flitwick professzor, amikor végre felkászálódott szokásos könyvkupaca tetejére. A pöttöm professzor kezében egy vaskos könyvet tartott, ami Flame becslése szerint kitehette a testsúlyát.

- A mai órán egy kifejezetten bonyolult varázslatot fogunk megtanulni - folytatta a tanár úr, és közben meddő kísérleteket tett arra, hogy a könyvet az asztalra tegye. - A neve... - ekkor azonban a művelet sikerült. A vastag, ódon kötet puffanva találkozott a tanári asztal lapjával, azonban az nem bírta tovább. Hatalmas recsegések, nagy robaj és sűrű porfelhő közepette szétesett.

Flame és Sirius igyekeztek nem egymásra nézni.

*******

Paige reggel természetesen egy újabb veszekedés kellős közepén ébredt.

- Az az én ruhám! - visítozott hisztérikusan Alice.

- Az, hétszentség, hogy nem a tiéd! - rántotta meg az anyag másik végét Pethra.

- Egy fenét! Veszed le a koszos mancsod a blúzomról! - kiabált vissza a másik lány.

- Mi a fene van ezekkel? - kérdezte Paige Wichtoryt, aki derűsen vigyorgott a jeleneten.

- Alice elvette azt a blúzt... - bökött a ruhadarabra a lány - mert azt hitte az övé volt. Mikor fel akarta venni, Pethra elkezdett hisztizni, hogy a holmijában turkáltak. meglátta Alice-en a blúzt, és azóta veszekednek. - magyarázott a fekete hajú lány.

- Aha..Biztos...Figyelj, én adok nekik annyi blúzt, amenyi csak kell, de nem bírok ki még egy ilyen reggelt, hogy kiabálásra ébredek. - mondta Paige, és kivett egy blúzt és egy szoknyát a ruhatárából. Gyorsan lefürdött, és utána némileg felfrissülve gombolta össze magán a blúzát. Még nyakkendőt is kötött hozzá, ami nem volt szokása. Kifésülte kócos halványvörös tincseit, és szó nélkül elment reggelizni.

**

Unottan firkálgatott átváltoztatástan könyve sarkába, mindenféle emberkéket és állatokat.Egy pillanatra megemelte a fejét, és megrázta a fejét, hogy kilökje szeme elől a hajfüggönyét. Visszaterpeszkedett a padjára, amiben magányosan ült, és pennáját forgatva tovább rajzolgatott. Ilyenek voltak Paige számára az átváltoztatástan órák, amikor dolgozatot írtak. Már rég kész volt, amíg a többiek elgondolkodva bámulták a papírjukat, vagy éppen puskázni próbáltak, de hiába, mert puskázásgátló pennákat kaptak óra elején. átlagosan 5. óra volt ez az óra, és minden 6. órán dolgozatot írtak. Az idő lasan vánszorgott, de megállíthatatlanul közeledett ahhoz az időponthoz, amikor kicsöngetnek, a dolgozatokat összeszedik, és mindenki kitódul az ajtókon, közben egymásnak mesélve a felmérésük helyes és helytelen válaszairól. Paige épp csak megeresztett egy halvány mosolyt, amikor valóban megszólalt a csengő, és páran csalódottan csapták le a pennájukat. A dolgozatok a tanár kezébe kerültek, innentől nem volt visszaút. A Mardekárosok többsége csalódottan beszélt a dolgozata minőségéről. paige megeresztett egy mosolyt, ahogy a többieket hallgatta. Elszaladt az Északi - toronyba a jóslástan teremhez. Sebesen szaladt a lépcsőfokokon, és megérkezett az ezüstszínű létrához. Felkapaszkodott rajta, s rögtön lehuppant egy puffra. A tanárnő vagy nem volt benn, vagy ha ott is volt, csak akellő pillanatot várta, hogy halálra rémissze a szállingózó diákokat. becsengettek, és ezzel egyidőben megszólalt a tanárnő hangja is egy homályos sarokból.

- Üdvözöllek benneteket ismét az órámon. Megyétek le a csészéket, ma ismét a teajóslás rejtelmeit tanulmányozzuk. - hallották a diákok egy sarkoból. Az időzítés pont jó volt, a hang hallatára mindenki betömte a csőrét, és engedelmesen megindultak a csészék felé.

**

- Tárjátok ki benső szemetek! Nézzetek túl a reális dolgokon!Fürkésszétekbátran a jövendő titkait! Normális ez a nő? - vihogott Alice, az óra végén.

- Szerintem komplett bolond. - vágta rá Paige.

- Ilyet! hogy 3 hónapon belül övsömörben fogok meghalni! Ekora idiótaságot, még eletemben nem hallottam! - nevetett tovább Alice, miközben kisétált a vörös lánnyal az ajtón.

- Én se..De ha tényleg így lenne.. - kacsintott Paige - akkor vállalom a temetési költségeid!

- Kösz, de nem kell! - vigyorgott Alice. Véletlenül elgáncsolta a mellette lépkedő lányt, aki elesett, és tompa puffanással földet ért. A lépcsőn haladók mind elkezdtek röhögni, Paige pedig tintás blúzban fetrengett a lépcsőfokokon.

- Bocs! - nevette el magát Alice.

- Semmi gáz... - felelte a padlószinten fekvő lány. Eltávolította a tintafoltot, de egy havlánykék folt így is maradt utána.

- Nofene. . dünnyögte Paige, és elszaladt, csak úgy köszönés nélkül. leszaladt a kulbhelységbe, onnan a leányhálóba, és átvette a blúzát. Épp kifelé szaladt, hogy ebédelni induljon, amikor megakadt a szeme a hirdetőfalon lengő új, mélvörös cetlin. Odalépett, és gyorsan átfutotta a tartalmat:

A délutáni órák elmaradnak.

Paige éretlenül nézte a fecnit. Végül egy hosszú perc múlva vállat vont, és elsietett a nagyterembe ebédelni. Mindenki nagy igyekezettel evett, még ő maga is. Dolga végeztével ahelyett, hogy a klubhelysébe ment volna, inkább a könyvtár felé vette az útját. Csak rótta - rótta az üres folyosókat. Már csak két átjáró, és elérte volna a könyvtárat, amikor léptek ütötték meg a fülét. Nem is egy pár talp volt, hanem vagy öt! A lány földbegyökerezett lábbal állt, és idegesen pilantott körbe - körbe. A léptek egyre közeledtek, már majdnem befordultak a sarkon, és...

És valaki megrántotta. Valaki karon ragadta, és behúzta egy oszlop mögé. Mielőtt Paige megszólalhatott volna, befogták a száját, így aztán hiába próbált volna megszólalni. A folyosón elhaladt 6 tanár, de mindegyikük arcán ugyanaz az arkifejezés ült: a lángoló düh. Óráknak tűnő percek után eltűntek a folyosó végén, és a lány kiszabadult a szorításból.

- Mi a fenét műveltél? Majd kinyomtad belőlem a szuszt! - fordult meg dühösen a lány, és szembetalálta magát Remus Lupinnal.

- Ha nem tűnt volna fel, a tanárok cseppet sem vidám arrcal robogtak végig a folyosón, mint a gyorsvonat. És bocs, nem akartalak megfojtani. - csóválta meg a fejét a fiú. - De legalább sejtésem van, miért voltak dühösek. - tette hozzá közömbösen. Paige szeme kikerekedet részben az elfojtott dühtől, ami kezdett lecsillapodni, és a kíváncsiságtól.

- Miért dühösek? Semmi okuk nincs rá! - értetlenkedett a lány, és összefonta a karjait.

- Dehogynincs..A megoldás két ember neve. James Potter és Sirius Black. - felelte bujkáló vigyorral Remus.

- Aha... Leesett, és nagyot puffant. De hát Sirius napok óta olyan, mint aki citromba harapott! - nyögte ki Paige.

- Attól még minden hülyeségben bennevan. - válaszolt neki a fiú.

- De..na jó, inkább megyek, mert nem akarok még egy ilyen helyzetet. - mondta percek múlva a lány, és köszönés nélkül elsétált. A folyosón lefordulva begyorsított, és fél óra múlva már a lábát lógatta egy vatsag könyvvelaz ölében. Miközben elfoglalta magát, elgondolkozott a történteken. Hirtelen belenyilallt a gondolat, hogy meg se köszönte, amit a fiú tett, hogy legalább a tanárok haragjától megmentette. Elővett egy pennát, és egy látszólag üres tintásüveget. beledugta a penna hegyét az üvegbe, és egy üres helyre belefirkantotta a könyvbe: "Köszi, amit tettél. Paige" A penna kék tintával írt a lapra, ami pillanatok alatt felszívódott, és kicsit később megjelent Remus mágiatörténelem házidolgozata kellős közepén. A fiú először zavartan megdörgölte a szemét, de az üzenet továbbra is a lap közepén virított, mint a kikerics. Felsóhajtott, és elővett egy szintén üres tintásüveget. belemártotta a pennáját, és válaszképp enyit írt: " Nincs mit. Akarsz még valamit kérdezni?" - fikantotta macskakaparással a választ.

A lány épp a 263. oldalon járt, amikor megjelent az üzenet. ismét megmártotta a pennáját, és egy "nem, semmit." kanyarított a papír szélére.

Szálkás - hurkos betűkkel megjelent a válasz Remus dolgozatán. A fiú elrakta az üres üveget, és békésen írta tovább a leckéjét.

Paige ezek után nyugodtan olvasgatta a könyvet, és a bűntudata is elillant, aminek kifejezetten örült.

A délutáni nap sugarai lágyan táncoltak az iskola falain, ám a falon belül csend honolt. A feszültésg pattogott a levegőben, mégsem történt semmi. Minden kihalt volt, de mégis megnyugtató.

*******

Vérvörös tűzcsíkal bukott le a nap a hegyek mögött. Utolsó, kétségbeesett sugaraival kapaszkodott az éplüetek falához, de sikertelenül, mert azok nem fogták magukhoz, hanem elnegedték, és elküldték a sötétségbe.

Ez az idő pont kedvezett egy Pethra Parkinson nevű fruskának, aki visítozva rohangált a klubhelységben. Bár nem törődött vele, de egy Paige McGowan nevű női egyedet kifejezetten zavarta a sikítozása.

- Parkinson, bugd már be azt a nyavalyás galamblesődet! Hát meg lehet süketülni a hangodtól! Ez túllépi a létező megahercek magasságát! - bődült fel Paige, amikor elszakadt a képzeletbeli kötél, ami a türelmet szimbolizálja.

- Miért? Zavar? - csendesedett el Pethra.

- Kifejezetten. - vágta rá vörös lány.

- Na ide figyelj...Azért vagyok ilyen, mert randit kaptam Luciustól. - tolta oda a képét Pethra.

- Pethra, Pethra... - csóválta a fejét Paige. - Ne hazudj!Nem szép dolog!

- De igazat mondtam! - vágott vissza a másik lány.

- Pethra.. - hajolt közel a másik lány - szépen megkérlek, ne mondj nekem ilyen irracionális ba.romságokat! - fejezte be Paige. A másik lány ledöbbent, mert nem vette a lapot.

- Ja, bocs, nem vagy tisztában a számodra ismeretlen szavakkal... - vigyorodott el Paige. - Annyit mondtam, hogy ne mesélj nekem ilíyen valótlan hü.lyeségeket.

- Nem mondtam hülyeségeket! - kiáltott fel Pethra.

- Dehogynem! - dörmögte vissza Paige, és a könyve mögé bújt. a vele szemben álló lány szeme villámokat szórt.

- Ezt még nagyon megjárod McGowan..Nagyon megjárod.. - sziszegte Pethra, és eltrappolt. Paige pedig belemosolygott a könyvébe, és lapozott egyet.

*******